TorockoiSzallas

"Alig van bérczes kis honunkban helység, mely természetrajzi, történelmi, de főleg népéleti tekintetben annyi érdekeltséget tudna költeni, mint Torockó..."
Orbán Balázs
Tartalomhoz ugrás
A Kelemen Irén Vendégház, Torockó városának Felső utcájában található meg a 233-as házszám alatt. Aki erdélyi körútja során véletlenül – vagy éppen, hogy tudatosan – ide téved, döntését nem fogja megbánni.
Az 1800-as években, pontosabban 1886-ban felépült, majd 1893-ban kibővített házban észrevehetők a régi bútorok, ruhásszekrények, a tulipánosláda, kiegészítve a házigazda keze alól született bútordarabokkal, melyek fokozzák a kényelmet a szobákban.
E jellegzetes kis Torockó-i házban, a 4 vendégszoba a 9 ággyal, szívesen várja a fáradt utazót, hogy megpihenhessen benne, míg a tágas kert az öreg diófa alatt a kalandvágyókat hívja akik sátor mellett, tábortűznél szeretnék éjjel a csillagokat kikémlelni. Aki még kirándulása alatt is saját maga szeretne főzni – esetleg új recepteket kipróbálni – annak egy teljes felszerelésű konyha áll rendelkezésére. Azt pedig aki pihenni jön ide, a háziasszony eredeti magyar – torockói ételekkel, ízekkel csábítja el.
"Egy órási bérctömeg, fehér mint csontkoponya, emelkedik fel meredeken, s hosszú, eget emelő sáncfalat képez a völgykatlan előtt, melyet a másik oldalon rengeteg erdőkkel borított hegylánc zár körül. A kopár sziklafal, a Székelykő történelmi ősemlék, barlangjaiban a bronzkorszak emlékmaradványai..."
Jókai Mór
"Festői fekvése, sziklakörnyezete, épületremekei és szép viselete az egyik legérdekesebb erdélyi községgé teszik, s ha múltja ismeretével járunk utcáin, úgy érezzük magunkat ott, mintha több százados kincsesládába tekintenénk, melyből egy eltűnt világ gazdag szépségei ragyognak felénk."
Kelemen Lajos
A friss zöldégekből készült levesek, a zamatos szószok, köritések a húsok mellett, az üde vegetáriánus főztek és a finomabbnál finomabb tészták, sütemények, kalácsok kényeztetik el a legigényesebb vendéget is.
Mivel tudjuk, hogy egy kiadós reggeli után egy embernek a legfontosabb egy kis séta, nézzen körül a faluban és tekintse meg a környéken is a látnivalókat.
©2005-2023 Torockoiszallas.hu Kelemen Irén. Minden jog fenntartva
KELEMEN IRÉN
VENDÉGHÁZ
517610 Torockó (Rimetea)
Felső utca 233
GPS koordináták: 46.455253, 23.564533
Telefon:
+40-769-259 830

©2005-2023 Torockoiszallas.hu Kelemen Irén.
Minden jog fenntartva
Vissza a tartalomhoz